Szakállas keselyű repülés közben a Magas-Tauern Nemzeti Park üdülőrégióban © Hans Ruedi Weyrich
Az előző esti zivatar miatt az esőtől még nedves erdei ösvény kövei ragyognak a reggeli napfényben. Pára száll fel a tehenekről, és az alpesi rétekről, amelyek intenzív zöld színe szinte valószerűtlennek tűnik. Elszánt túrázók kis csoportja áll a Krumltal völgy parkolójában: néhányan közülünk hatalmas esőkabátban, mások bátran rövid ujjúban, de mindannyian reménykedve vártuk, hogy láthassuk a világ legnagyobb repülő madarait: a keselyűket! Nem csoda hát, hogy tekintetünk már a fák lombkoronái fölött, az ég felé vándorol. „Azért vigyázzatok, hova léptek” – nevet Mariella Voglreiter, a Magas-Tauern Nemzeti Park üdülőrégió természetvédelmi őre. „Majd szólok, ha megjelenik az első keselyű.” És miközben vállára veszi a hátizsákját, amiben a távcső is van, tovább fokozza a várakozásunkat: „Ma ideális időjárásunk van a keselyűk megfigyeléséhez. Hamarosan kisüt a nap. A nagytestű állatok a termikekre vannak utalva, így mindig a sziklafalak közelében repülnek. Hamarosan meglátjuk az elsőt.”
Kis csapat túrázó a keselyűk nyomában © Alpine Management Art Media GmbH
És míg lent a Krumlbach patak zúg, és fent a nedves sziklafalakon még az utolsó ködfoszlányok látszanak, mi elindulunk erre a különleges madárexpedícióra. A Krumltal völgyön át a Bräualm-ra vezető túra jó két órát vesz igénybe. Azt ígérték, hogy tíz madarat fogunk látni, de jobb napokon akár ötven állatot is megfigyelhetünk. A magasba törő sziklafalak annyira megfelelnek a szakállas keselyű ideális élőhelyének, hogy még az 1980-as években úgy döntöttek, újra betelepítik ide a kihalt madárfajt. „A szakállas keselyűk eredetileg az Alpokban őshonosak. 1906-ban lőtték le az utolsó példányt Ausztriában. A keselyűket soha nem értékelték különösebben. A méretük, talán a külsejük és a dögevő jellegük miatt is sok rémtörténet kerekedett köréjük” – meséli sétája közben Mariella Voglreiter. „Többek között az a hír járta, hogy bárányokat és zergéket zsákmányoltak, sőt, még gyerekeket is ettek.”
A gyerekek a csoportban a szemüket meresztették. Nem, persze, szó sincs ilyesmiről! „Sőt, a keselyűk az Alpok higiéniai rendőrsége is” – folytatja Mariella. „Gondoskodnak arról, hogy az elpusztult, elhullott állatokat időben ártalmatlanítsák. A keselyűk felderítő repüléseket végeznek, és amint felfedeznek egy elhullott állatot, összehívják az egész klánt egy nagy lakomára. Nagyon szociális állatok, mindig osztozkodnak! A fakó keselyűk és a szakállas keselyűk közötti felosztás is ideális: míg a fakó keselyűk húst, addig a szakállas keselyűk főként csontokat, inakat és izmokat esznek. Innen kapták a csonttörő becenevet.”
Most már a felnőttek szeme is egyre inkább kikerekedik Mariella izgalmas történetei következtében, de amiatt is, mert már fél óra után megáll, és kipakolja a távcsöveket. „Ott vannak!” – és a levegőbe mutat. És igen: ott köröznek! Hatalmas keselyűk, kétszínű szárnyakkal és akár háromméteres szárnyfesztávolsággal. „De ezek nem szakállas keselyűk, hanem fakó keselyűk” – magyarázza Mariella Voglreiter. „Csak nyáron vannak itt, ősszel visszatérnek Horvátországba.”
A Magas-Tauern Nemzeti Park természetvédelmi őre, Mariellla Voglreiter © Alpine Management Art Media GmbH
A madarak impozánsan siklanak a levegőben: kettő, három, és még egy! Hirtelen megérti az ember, hogy miért féltek az emberek még több mint száz évvel ezelőtt is az állatoktól: hatalmasnak tűnnek, még távolról is. A nagy csőrük világít a napfényben, és a madarak teste sötét árnyékot vet a sziklafalakra. „Ezeket alvó falaknak is nevezik” – magyarázza Mariella Voglreiter. „Míg a szakállas keselyűk nagy fészkeket építenek, a fakó keselyűk inkább egyszerűen a sziklafal felé fordulnak és alszanak.” Milyen praktikus!
És miközben mindenki belenéz a távcsőbe, és fényképeket készít, a tekintet tovább vándorol. Ha az elején az ember nem is látott semmit, a szemei hamar megszokják a környezetet. Nem telik sok időbe, mire a következő állatok a látóterünkbe kerülnek. Az első szakállas keselyűk! Míg a mormoták gyorsan eltűntek földalatti odúikban – mivel a keselyűk között sas is lehet -, mi csak lassan haladunk. Túl nagy a csodálat és a kíváncsiság, és újra és újra belenézünk a távcsőbe.
Végül megérkezünk a Bräualm-ra: Boldogan és még mindig az eget pásztázó tekintettel. „Üdvözletem! Láttátok a keselyűket?” – köszönt minket a tejesasszony. Megérti az állatok iránti rajongásunkat, és azt ígéri: „Csak üljetek le, és egyetek valamit. Ma sok keselyű van errefelé: fentről nézik majd az uzsonnát, és később hazakísérnek a völgyből.” És igaza volt.
A nemzeti park természetvédelmi őrével a „Keselyűk völgyébe”
Akik a szakállas- és fakó keselyűket a vadonban, a saját élőhelyükön szeretnék megfigyelni, egész nyáron részt vehetnek a nemzeti park természetvédelmi őrei által szervezett kirándulásokon. A túrák tapasztalt erdész vezetésével indulnak a Krumltal völgybe. Megtekinthető az „Égbolt királyai” című kalandkiállítás is Rauris-Wörthben.
A nemzeti park természetvédelmi őrével © NPHT Ferienregion
A Krumltal völgy természetesen egyénileg is bejárható. A szakállas keselyű család védelme azonban elsődleges fontosságú, különösen a nyár elején. A fészek közelében lévő ösvényeket nem szabad elhagyni, a fészek területén filmezni és fényképezni szintén tilos. A kirándulókat kérik, hogy tartózkodjanak a „saját kezdeményezésű” megfigyelő túráktól. További információkat a Magas-Tauern Nemzeti Parkról itt olvashat.
Felszállásra készen: A szakállas keselyűk útja az Alpokon keresztül
A Magas-Tauern Nemzeti Parkban szabadon engedett vagy kikelt szakállas keselyűk GPS-jeladókkal vannak felszerelve, így online követheti repülési útvonalukat és tevékenységüket. Nagyon izgalmas!
