A Csendes éj a remény és a hit szimbóluma © Salzburger Nachrichten, Christian Heugl,
„Ahol a nyelv véget ér, ott kezdődik a zene” – Hugo von Hofmannsthal e mondása csodálatos és finom magyarázatot adhatna a Csendes éj dal eredetére. A legnagyobb szükség idején Joseph Mohr egy verset adott a keservesen szegény lakosságnak. Ez a vers és saját töretlen hite volt a legértékesebb ajándék, amit a fiatal segédpap a reményért küzdő embereknek adhatott. Ők maguk is éhesek, súlyosan eladósodottak és kilátástalanok voltak. 1818 karácsonyára Európa már évtizedek óta válságban volt: Napóleon hódító és forradalmi hadjáratai háborúba sodorták az egykor baráti szomszédos országokat. A francia hadtestek hónapokig ostromolták a területet, az új határok szétszakították a kapcsolatokat, városokat és családokat.
Ausztria a francia háborúk jegyében
Salzburgot különösen érintette a politikai átszervezés. Évszázadokon át független és virágzó hercegérsekség volt a salzburgi hercegérsekek uralma alatt. 1800-ban a franciák elfoglalták, majd 1803-ban szekularizálták. Kezdetben Salzburg világi választófejedelemségként a Habsburg III. Ferdinándhoz, majd 1805-től – a franciák ismételt megszállása és többszöri területelszakadás után – Bajorországhoz, végül pedig a Habsburg monarchiához került.
Tirol, amely fejedelmi megyeként évszázadokon át az Osztrák Birodalom viszonylag független része volt, szintén francia megszállás alá került, és 1805-ben a Napóleonnal szövetséges Bajor Királyság része lett. Legendás és véresen elfojtott: a tiroli népfelkelés 1809-ben Hofer Andreas vezetésével a franciák és szövetségeseik ellen. Tirol bajor része csak 1814-ben került vissza Ausztriához.
Innviertel évszázadokon át a Bajor Hercegség része volt, és csak a bajor örökösödési háború és az 1779-es tescheni béke következtében került Ausztriához. A koalíciós háborúk következtében Felső-Ausztria hosszú évekig hadszíntér volt, megszállást és területfoglalásokat kellett elfogadnia. Bár a hadviselő felek már 1814-ben megállapodtak az Innviertel és a nyugati Hausruckviertel visszaszolgáltatásáról Ausztriának, az átadás egészen 1816-ig elhúzódott.
© SalzburgerLand Tourismus / Hallein, Kathrin Gollackner – A halleini óváros látképe
Keserű háborús mérleg országszerte
Az 1814/1815-ös bécsi kongresszus megpecsételte a napóleoni korszak végét. Salzburg végül 1816. május 1-jén a müncheni békeszerződéssel Ausztriához került. Azonban nem a Habsburg Birodalom önálló részeként, hanem az „Enns feletti Ausztria” főhercegség egyik kerületeként, Linz-i közigazgatási székhellyel. Ez a helyzet 1850-ig tartott.
A Zillertal és a Brixental völgye, amely évszázadokig Salzburghoz tartozott, ezentúl Tirol fennhatósága alá került. Salzburg neve eltűnt a térképről. Az egykor pompás királyi székhely egy jelentéktelen járási várossá degenerálódott. Művészeti kincseket Bécsbe szállították, a köztisztviselők elhagyták a várost, a lakosság száma 16 000-ről 12 000 főre csökkent.
Tirol és Felső-Ausztria megmenekült a területi veszteségektől, de a háború és mellékhatásai, mint a fosztogatások, a kényszerkivonások és a jóvátételek itt is csak nyomorúságot hagytak maguk után.
A háborút a pusztító „nyár nélküli év” követte
Nem elég, hogy Európa válságban volt, de 1816-ban az osztrák és bajor lakosság példátlan méretű természeti katasztrófa áldozatává vált. Az indonéz Sumbawa szigetén 1815 áprilisában kitört Tambora vulkán egy évvel később drámai éghajlati változást idézett elő az egész kontinentális Európában: az átlaghőmérséklet világszerte egy-két fokkal csökkent. A szüret véget nem érő esőbe és nyári hóesésbe torkollott. Különösen a salzburgi, tiroli és felső-ausztriai gazdák voltak a fő szenvedők. A terméskieséssel és az éhínséggel szembesülve reménytelenségbe és apátiába süllyedtek: az emberek „istenadta” katasztrófaként fogadták el. Az 1816-os év úgy vonult be a történelembe, mint a „nyár nélküli év”.
Az emberek éheztek, és új pénzkereseti lehetőséget kerestek
1818-ban Salzburg városában pusztító tűzvész pusztított el 93 városi házat, amelynek következtében több mint 1000 ember veszítette el a tulajdonát. A vidéki helyzetet szinte reménytelennek lehetett nevezni: a felső-ausztriai parasztok, akik Franz Xaver Gruber családjához hasonlóan a szövés házi mesterségével szerezték meg a szükséges kiegészítő jövedelmet, a gépi szövőszék 1786-os feltalálásával fokozatosan elveszítették ezt a fő támaszukat. Tirol kopár hegyvidékén, amely már a 16. század óta túlnépesedett, még több parasztnak kellett vándorkereskedőként útnak indulnia, gyermekeit Németországba és Svájcba küldeni szolgálatra, vagy teljesen kivándorolni.
A Joseph Mohr-emlékkápolna éjjeli kivilágításban © Johann Aschauer
A Csendes éj, mint vigasztaló dal a traumatizált népesség számára
Az Arnsdorf-ban tanító felső-ausztriai Franz Xaver Gruber és az oberndorf-i salzburgi segédlelkész, Joseph Mohr, aki maga is a legegyszerűbb körülmények között nőtt fel, amikor Európa válságban volt közvetlenül tapasztalta meg a nélkülözést. De mindketten korán megismerték a zenét, mint a lélek balzsamját. Oberndorf-ot különösen érintették a változások: a müncheni békeszerződés eredményeként a Salzburgtól északnyugatra fekvő Rupertiwinkel Bajorországnak jutott. A salzach-i Laufen várost szétszaggatták: a városközpont minden fontos létesítményével együtt továbbra is Bajorországhoz tartozott, míg Oberndorf külvárosa Salzburg része lett. Drámai helyzet Oberndorf számára: itt nem volt sem temető, sem iskola. Sem közigazgatás, sem adminisztráció. Az egykori életvonal – a Salzach – elválasztó határfolyóvá vált.
