© SalzburgerLand Tourismus, Tom Son
Már az erdő mélyén járunk. Lágy, zöldes fény szűrődik át a fejünk fölött tetőként összeboruló lombokon, a levelek, ágak, tűlevelek sokaságán. Piros sapkás gombacsaládot látok meg a moha közt, de vigyázat, el a kezekkel, légyölő galócák. Valahol a távolban ág reccsen, talán őz vagy zerge lapul a bozótban. Megállok és körülnézek. Még sosem jártam itt, valahogy mégis otthon érzem magam.
Jobbra hegyi patak csobog, a fák alatt páfrány nő. Az öreg fák törzsei közt pókháló lengedez. Ellenfényben jól kivehető, és érdekes, szinte misztikus hangulatot ad az erdőnek. Annyiféle lény él itt, amikről jóformán semmit sem tudok. Kicsit úgy érzem magam, mint a mesében. Talán csak egy hangulat, de most úgy tűnik, akár Piroska és a farkas is kiléphetne a fák közül.
Az erdő ősrégi útvonalain
Salzburg tartomány (SalzburgerLand) egyik szép kis hegyi falvából, Hüttschlagból indultunk, és a festői Schödersee tóhoz igyekszünk. Itt már a nemzeti park területén vagyunk, ez az út pedig, amin épp járunk, ősrégi marhacsapás. Ugyanitt vezet a zarándokút is a friauli Maria Luschari-ba. Gyalogosok ezrei tették már meg ezt az utat, és nagyjából ugyanazt látták-hallották útjukon, mint mi. Bár talán mégsem egészen. Vannak ugyanis, akik jóval többet képesek meglátni és meghallani.
Például kísérőm, Walter Mooslechner, akit az erdő “suttogó”-jaként is emlegetnek. Számtalanszor járt már erre, de neki, mint az erdő alapos ismerőjének, mindig tartogat valami lenyűgözőt a természet. Sohasem unja meg, még évtizedek múltán sem. A nyugalmazott erdésznek az erdő volt a munkahelye, most pedig, nyugdíjasan, a maga örömére járja az erdőt nap mint nap.
Alig egy órával ezelőtt Mooslechner großarli házának konyhájában ültünk. A szinte még új ház fából épült. Nem meglepő, hiszen Walter Mooslechner könyveit és fotógyűjteményét tanulmányozva is az tűnik föl, hogy mindenütt a fa és a faanyag a fő téma. „Nekem nem teljes a nap, ha nem tölthetem legalább egy részét az erdőben“, mondja Walter Mooslechner. „Erdészkoromban elsősorban az erdőgazdálkodási szempontokat kellett szem előtt tartanom.
Most, nyugdíjasan jövök rá igazán, mennyi titkot rejt még számomra is az erdő. A természetet meg kell fejteni, akár a keresztrejtvényt. Nincs olyan nap, hogy ne tanulnék valami újat.“ Walter Mooslechner úgy beszél a fákról, mint a legjobb barátairól, legkedvesebb ismerőseiről.
Walter Mooslechner jóformán minden fát ismer az erdőben © SalzburgerLand Tourismus
A természet közelsége neki a szabadságot jelenti, állapítja meg. Minden szavából érezni, szeretné, ha mindenkivel megoszthatná ezt az érzést. Ezért is írja könyveit. Tudja viszont, hogy „agyongépesített környezetben élünk, így könnyen elveszti az ember a természetes érzékelés képességét. Mi a megoldás? Szánjunk több időt a természetre, figyeljünk rá jobban. Talán önmagunk megismeréséhez is a természeten át vezet a legjobb út.“
Az erdő az erdész szemével
Walter Mooslechner lelkes társaságában még nagyobb élmény az erdei túra. Szavai nyomán sikerül az ő szemével látni, az ő fülével hallani. „Hallod a patakot? Minden pataknak megvan a maga melódiája“, jegyzi meg épp. Aztán az „évgyűrűket“ mutatja az egyik fán, meg a lárvákat kereső harkály hegyes csőrének nyomait a fakérgen. Egyszer csak egy mókus reggelijének maradványaira találunk.
Mint a mókusok általában, ez is egy kicsit kiemelkedő helyen, mohalepte kövön falatozott. Néhol gubancos szakállzuzmó csüng az ágakról. „Jó jel, hogy megél itt ez a faszakáll. Ez ugyanis egyértelműen bizonyítja, jó a levegő itt a völgyünkben. Egyébként meg lehet szárítani a zuzmót, és házfüstöléshez használni“, mondja az idős erdész, közben pedig frissen szedett fekete áfonyát nyom a markomba. Az íze, akár a földé és az erdőé – és nagyon finom.
A nyugdíjas erdész csillogó szemmel, szinte egy fiatal gyerek felfedező kedvével járja az erdőt. Mintha csak most látná először. Én meg rájövök, hogy kísérőm olyan kincs birtokosa, amit az emberek nagy része már rég elveszített. Megvan benne az örök kíváncsiság, örülni tud a legapróbb felfedezésnek is. A legegyszerűbb dolgokban is meg tudja látni a szépet. Megvan benne a vágy a nagy összefüggések megértése iránt, és maga is képes a nagy egész részének érezni magát.
A fáknak is van lelkük, mondja Walter Mooslechner © SalzburgerLand Tourismus
Leülünk megpihenni egy nagy kőre. „Fontos lenne, hogy megtanuljunk ráérezni a természetre. Direkt jót tesz például, ha tudatosan végigsimítunk egy-egy fa törzsén“, mondja Walter Mooslechner. „Minden fának lelke van. Minden egyes fa a természet csodája és egyben a rokonunk is.“ Ránézek, komolyan beszél-e. Tényleg arra buzdít ez a tapasztalt erdész és vadász, hogy öleljem át a fákat? Igen, tényleg. És komolyan is gondolja. Hiszen önmagán is érzi a természet hatását. Mindenkinek azt tanácsolja, járjon nyitott szemmel, fedezze fel a természet csodáit, főképp pedig töltsön minél több időt a természetben. Ennek sokféle módja van, a döntés a miénk. Fontos, hogy jól döntsünk.
